2021 május 23 Vasárnap

Teszek egy kísérletet. Nem tudom, hogy mi lesz belőle, meglátom.

Valamikor úgy indult ez a blog, hogy ide írom le az érzéseimet a gondolataimat és és bármit, amit "élőben" nem mondhatok el Neked. Az, hogy éppen aktuálisan mi volt az ok nem is számít. Az biztos, hogy azalatt a néhány különleges nap alatt, amikor biztonságban éreztem magam mellletted, kevés bejegyzés született. Volt, hogy naponta többször válogatás nélkül írtam le mindent. Azóta változott sokszor sok minden. Ma éjjel megébredtem és ezt találtam ki "átmenetileg". Egy bejegyzés, ami nem publikus, de az újjonan jött nyitottság mellett sem elmondható. 

Nem részletezem Megállapodtam magammal és aláírtam vérrel. Ha annál a bizonyos útkereszteződésnél igent mondasz elolvashatjuk együtt. Ha nem akkor kuka. 

2021.05.27

Melletted leszek az elkövetkező időben. Úgy teszek mint egy barát miközben megszakad a szívem. Hogy miért is vállaltam? Mert belenéztem a gyönyörű szemeidbe és fájdalmat láttam. Mert megkértél és ez Neked nem lehetett túl könnyű. Okos nő vagy és legalább az eszeddel kell tudnod mit kérsz és ennek mekkora súlya van. A szíveddel még nem érzed át, de valószínűleg ezt is meg fogod tudni. És én ott akarok lenni mikor összeomlasz. Nem öröm a fájdalmad, nekem szintén fáj. Mónival abszolút a másik oldalán voltunk a keréknek. Egyszer fent, egyszer lent. Valaki mindig összeszedett volt, de sosem éreztük így egymást. Sem az örömöket sem a bánatokat. Mi egy oldalon vagyunk, ha nem is pont egymás mellett. Én már megjártam azt ahova Te tartasz, de még élő és húsbavágó az érzés, hogy ne tudjam elfordítani az arcom és a szívem.

Minden és mindenki boldogságra törekszik. Mindenki a maga szintjén. Van akinek boldogság a pénz vagy hatalom vagy birtokolni valamit, valakit. Örökké szerelmesnek lenni is tűnhet boldogságnak. De nekem több kell mindegyiknél. És ahogy az igények nőnek, úgy csökken az esély, hogy megtaláljuk azt akivel ezt megélhetjük. Én megtaláltam. Szerelmes vagyok? Pesze, de talán már nem úgy ahogy pár éve. Izzik folyamatosan, de már nem pusztít. Melegít és motivál. Motivál, hogy tegyek érte. Tegyek azért, hogy megélhessem a számomra igaz boldogságot.

És ha lassan is de teszek. Felépítettem magamban egy világot. Békével, otthonnal, szeretettel, bizalommal szabadsággal és talán mindkettőnknek szerelemmel. Gyerekkel. Gyerekkel, aki lehet, hogy nem születhet meg, de tartozom neki annyival, hogy mindent megteszek Érte. Nagyon vágyom Rá, látom nap mint nap magam előtt és mindent be kell vállalnom, hogy a karjaimban tarthassam!! 

Ez az A terv. Prioritását tekintve magasan az első. Esélyeit tekintve, háááát...de én azért látok erre is esélyt. De a kevés esély is végtelen sok a semmihez képest. Már nem sok hiányzik tőlem. Saját, külön működő élet és függetlenség. Részemről már nincs sok teendő. Az én fejemben már eldőlt a dolog. Papírokra várok és a békés elválásra. Egyiknek sem lesz akadálya. Én akkor nyugodtam meg, amikor feltettem magamnak a kérdést, hogy mi lenne ha holnap azt kérnéd költözzünk össze. És én csak annyit kérdeznék, hogy hova és mikor. Azért annyira kényelmes vagyok, hogy Rajtad kívül ezt senkiért sem tenném meg.

Megfogadtam, hogy melletted leszek az elkövetkező időszakban, bármit kell is megélnem ez alatt. De érzem, hogy Neked ez fájni fog és egyedül maradsz a fájdalmaddal. Talán úgy tűnhet arra játszom, hogy kihasználok egy összetört lelket. Így is fel lehet fogni, de bennem nem ez van. Én úgy érzem, hogy hamarosan összeérnek a szálak. Én független leszek, Te egyedül leszel összetört szívvel. Nem lesznek barátaid nem lesznek kollégáid, még a családod egy része is furán fog Rád nézni. Mindenkinek kell, aki megérti és mellette van a bajban. Neked úgy látszik ez én vagyok. Irracionális dolgot művelek tudom, de ez az én utam. Ha ez a helyzet bekövetkezik és összeszeded magad lesz egy pillanat, ahol együtt állnak majd a csillagok, ahhoz, hogy feltegyem a kérdést. Adsz-e egy esélyt, egy valódi esélyt, hogy benépesítsük az üresen álló világomat. Nem kérem a szerelmedet csak azt, hogy próbáljuk meg, hátha a mindennapok meghozzák. 

Az lesz az útkereszteződés. Ha igent mondasz lépünk tovább. Megnézzük mi a következő lépcsőfok. Ha nemet mondasz végleg elválnak útjaink. Nekem is élnem kell az életemet és az lesz az a pont, ahol jön az addig kialakítandó B tervem. Akkor bármennyire is fájni fog elvágom a szálakat. Óriási űrt fogsz hagyni, de minden érintkezés csak meghosszabbítja a szenvedést. Te veszélyes vagy minden kapcsolatra, amibe azután kezdenék. Addig persze sok minden történhet. Valószínűtlen, hogy van olyan személy, aki hozzád fogható az én életemben és pótolhatna. De soha ne mond, hogy soha. Nem keresem, de ha megtalál ámen!

2021.06.01 Kedd

Talán Te vagy az egyetlen, akiről sohasem feltételeztem, hogy megengedsz magadnak egy ilyen kapcsolatot. Őszintén szólva sosem gondoltam végig mivel jár a dolog, de most megtettem. Szeretném azt mondani, hogy látok boldog végkimenetelt, de nem. Belementél és engedted magadnak a szerelmet. Talán most először jobban jártál volna, ha nem teszed. Munkahelyen a főnököddel, akinek nagy családja van kicsi gyerekekkel és egy karrier nélküli erős feleséggel. Huhh...

Ha elhatározzátok, hogy bármerre elindulhattok mindenhol szenvedéssel van kikövezve az út. Alap, hogy első sohasem lehetsz. Amint elszakad vagy elszakítják a gyerekeitől a mosolyukra a szeretetükre vágyik majd minden pillanatban. Minden pillanatban a könnyes szemeikre emlékezik, amikor azt kérdezték tőle, hogy "Apa miért mész el?" Egy ilyen beszélgetés elkerülhetetlen. Ennél már csak az a rosszabb, ha nem tud a gyerekekkel beszélni. És ahogy leírtad az asszony valószínűleg nem lenne barátságos egy ilyen helyzetben. Utána pedig évekig hangolná az apjuk ellen a gyerkőcöket. Te is tudod milyen kihatása van egy válás a kisgyerekek lelkére. Itt háromról van szó... És távolról látni a gyerekeid szenvedését talán a legnagyobb fájdalom.

A kedvesed okos és valószínűsítem, hogy tisztában van a következményekkel, ha kiderül. Én azt gondolom, még legalább 10 év, amíg képes lesz azt mondani, hogy lelép. 10 évig kell titkolóznotok. Ennyi ideig nem üvölthetitek a szélbe a boldogságotokat. Mert a boldogság már csak ilyen, meg akarja magát mutatni. Azt akarja, hogy mindenki lássa és együtt örüljenek. Neketek ez nem fog megadatni.

Nincs jó megoldás. Ha lebuktok és úgy derül ki, mindenki tudni fog róla. Téged elítélnek és hiába mondod, hogy nem érdekel, minden tekintetből azt fogod kiolvasni, hogy "itt a cafka aki szétcincálta a családot". Aki kavart a főnökével, hogy ezzel haladjon előre. Nem számít a valóság! Azt hiszem ennél a cégnél csak én tudom majd egyedül az igazságot. Egy ilyen botrány után már hiába magyarázkodtok. Megbélyegeznek és szerintem ha magadtól nem mész tesznek majd róla. Ennél kevesebbért is küldtek már el embert és ebben az esetben Te leszel a bűnbak. A karrierednek abban a pillanatban vége ennél a cégnél, ne legyenek illúzióid... A gond az, hogy hirtelen egy nagyon zűrös élethelyzetben leszel. Hitellel és egy emberrel az oldaladon aki teljesen össze lesz törve. És ugyan nem fogja bevallani, de Téged hibáztat majd. Ott elfogy benne a szerelem, mert óriási lesz a veszteség. Hidd el tudom miről beszélek!

Emlékszel anno mit mondtál? Nem akarod magadra vállalni annak a felelősségét, hogy Miattad menjen szét a családom. Akkor még nem tudtam, hogy mennyire igazad van! Nem tudtam, hogy mennyire fontos, hogy magamért tegyem meg! Kínban és reménytelenül arra, mantrázva, hogy holnap jobb lesz. Hosszú út és fájdalmas, de megérte. Megérte, mert jó kimondani, hogy magamért tettem, mert csak így tudtam folytatni az életem. Ha valahogy visszasodor az életembe a sors az nem a régi folytatása, hanem egy új kezdete. Ő Érted tenné, mert szeret! Én is megtettem volna, ha csak egy picit is bíztattál volna. Nem tetted és utólag úgy érzem, hogy így volt helyes. Ha köztünk valaha lesz valami azt nem terhelik a lelkekben cipelt néma súlyok... Én most kezdem felfogni mennyire jó nyíltan élni. Csak így lehet igazán élni...

A ti kapcsolatotok bármilyen szép, a mai erkölcsi felfogás szerint bűnben született. A szerelem ezt most még ignorálja bennetek, de súlyos teher a jövőre nézve. Ráadásul a szerelem átalakul idővel. Már nem csak a vágyott test kell néhány órára néhanapján. Hiába forrtok össze időnként az életeteket külön élitek. Külön éltek meg majd olyasmiket, amelyeket együtt kellene. Fájni fog megélni a szépet egyedül. Fájni fog, ha elmondod neki, fájni fog neki meghallgatni. Fájni fog, hogy csak szavakban van Veled a bajban... És egy idő után csak a szex tölti majd az egészet, ami kevés, nagyon kevés.

Lehet eljut a lángolása arra a pontra, hogy felvállalja. Ezt ugyan kétlem, de hátha. Ez esetben beszélnie kell többekkel előtte, tanácsot kérni. És aki egy kicsit is tisztán lát nem tud majd bíztatót mondani. Gyanítom a legenyhébb tanács is az lesz, hogy ezt még nagyon gondold át! De, ha az a bűvös szempár rabul ejti nincs menekvés. Akkor is borul minden lényegében ugyanaz történik, minden esetben. A legrosszabb, hogy az első alkalommal, mikor nézeteltérésetek, vagy vitátok lesz, benne megszólal a kétség, hogy érdemes volt-e!

Vagy vársz rá némán. De egyrészt ebben nem vagy jó, másrészt a folyamatos bújkálás és titkolózás ki fog készíteni. És már szerintem most is érzed, hogy elkezdett megrágni Téged is az idő... Én gyönyörűnek látlak, de Te észre fogod venni magadon az éveket. Egyedül leszel hétvégéken vagy alkalmi kalandokkal dobod fel magad. És vársz, majd rájössz, hogy elsorvadsz. Neked fény kell! Tűz! Az a néhány gyertyaszál, hiába világít messze a sötétben, a megfagyástól nem ment meg.

A jövő változik. Ha tippelnem kellene vagy Te veszel egy nagy levegőt és hasonló következtetésekre jutsz vagy Ő szeret annyira, hogy inkább elenged. De akkor is fájdalmas lesz. Huhh ebben van tapasztalatom. Ez nem önuralomról vagy intelligencióról szól. Nem tudjátok elviselni majd a másik közelségét. Először majd elköltözöl egy másik irodába. De minden levélen ahol a nevét látod könnybe lábad a szeme. Én még egy-két hónappal ezelőtt is töröltem a gépemről mindent amihez közöd volt. Ti ezt nem tehetitek majd meg. Ez az állapot még rövid távon is fentarthatatlan. Minden nap meghaltok! Végül valamelyikőtök távozik a cégtől...  

Röviden ennyi. Talán már érted miért leszek melletted. Nem a lepattanó motivál. Sokszor írtam, hogy többnek, nem eviláginak érzem a kapcsolatunkat. Bárki mondhat bármit én minden zsigeremben ezt érzem. Most is hiszek benne és Veled leszek a szükségben!

Magamról

2021.06.11 Péntek

Volt egy rossz hetem. Talán nagymamám temetése, talán a hitelfelvételi folyamat belassulása, talán már nagyon vágyom egy női érintésre, egy jó szóra. Hiányzik a rendes szexualitás. Ami érzéki és nem csak egészségügyi. Nem tudom mi volt kedden. Utólag még az is megfordult a fejemben, hogy ez egy "olyan" szabad délutánod volt, ahol átélted amit én már régen nem. Nem néztem meg, hogy itt van-e az autója... Ha akkor jut eszembe valószínűleg a rolót is elhúzom, hogy még véletlenül se lássak oda. És mint annyiszor, nem az fáj, hogy ő vagy bárki más hozzádérhet, az fáj, hogy én nem...

Persze ez a gyerek vágy is érdekes. Megrohant és nem ereszt. Nem esett jól, hogy a feladásról győzködöd magad. A Te életed én nem szólhatok bele. De megint egy kilátástalan helyzetben próbáod meggyőzni önmagad, hogy ami történik normális. Nem az! Nő vagy és átmenetileg elfojthatod a vágyat, hogy anya is legyél. Ez pont arra jó, hogy később még elemibb erővel törjön fel. Nem biztos, hogy összejön, de a végelszámolásnál tudnod kell, hogy elmentél a falig. Én azt gondolom a Te életedben még egyszer sem voltak adottak azok a körülmények, hogy egy baba megérkezzen. Sajnos vagy szerencsére okos és érzékeny vagy. Belőled sosem fognak "potyogni" a gyerekek. Te érzed a súlyát szülőnek lenni. Neked kell az a milliő, ahol minden tekintetben (anyagi, mentális, érzelmi) biztonságban tudhatod Magad és a babát. Voltál ilyenben valaha? Én ezt meg tudnám adni, meg szeretném adni. Nagy teher nekem, hogy nem tudsz irántam érezni. De valahogy még így is reménykedek. Nekem mindenképpen el kell a falig mennem. Nekem tudnom kell, hogy megtettem mindent Érte!

Kérésznek érzem magam. Minden nap, ha láthatlak megszületek és egy pillanatra élek és boldog vagyok, majd minden nap meghalok.

2021.06.14 Hétfő

Sokat találgatom, hogy mit akarsz tőlem. Írtam és beszéltem már erről, de számomra napi kérdés. Tudod, hogy szenvedek Miattad. Minden ébren töltött pecemben a hiányodat érzem. És mégis újra megtaláltál és elfogadtad, hogy melletted legyek barátként, ami nekem mindennél fájóbb. Miért? Ha mindezt tudod miért? Gonosz vagy? Önző? Vagy csak bántani és kínozni akarsz? Érezni nem érzel irántam ezt elmondtad nem egyszer. Viszont ezt képtelen a szívem elfogadni. Ha elhiszem el kellene fogadnom, hogy ekkorát tévedtem. De ez lehetetlen...  Én azt remélem, hogy legalább egy B-tervet látsz bennem. Ha nem jön össze "vele". Ha összejön én omlok össze... De ha Te törsz össze, ott kell legyek. Talán akkor elfogadsz valakit, aki ismer aki szeretne Veled lenni úgy is, hogy másról álmodsz. Aki tudja mi megy végbe Benned, akinek nem kell magyarázkodnod. Aki elfogadja, hogy ha nem megy tévedett és félre kell végleg állnia. Talán adsz egy esélyt, hogy kialakuljon. Tudom őrültség! De kénytelen vagyok egy ilyen vékony szalmaszálhoz menekülni. Tudnom kell, hogy elmentem a falig, tudnom kell, hogy mindent megtettem a boldogságomért...

Csapdában vagyok. A szívem a Tied. Ahhoz, hogy oda mást is be tudjak engedni tér és idő kell. Ezeket viszont képtelen vagyok megadni egy új ismeretségnek, mert azt Móni "blokkolja". Amíg ott van mellettem, nem tudok semmilyen kapcsolatot kezdeni. És ha eljutok oda Veled kell megküzdenie. Talán kicsinyenként tud helyet csinálni, talán az a kevés is ad valamennyi boldogságot.

Rólad

2021.06.23

Sokáig azt hittem, hogy velem van a baj. Igazat adtam Neked és küzdöttem magam ellen. De most megint ott tartunk mint már annyiszor. Viszont most másképpen látom a dolgot. Rengetegszer eljátszottuk ezt és azt hiszem számomra már elég egyértelmű, mi történik. Valmiért kellek Neked. Sajnos nem úgy ahogy én szeretném, de kellek. A történés mindig ugyanaz. A semmiből előkerülsz, belelapátolod az energiát, hogy megtörd a távolságtartásomat, ami nyilván sikerül, mert tökéletesen tudod, hogy nálam nem egyik napról a másikra változnak a dolgok. Tökéletesen tisztában vagy a gondolataimmal és érzéseimmel így még csak sok energiát sem kell beletenned. Végül megkapod amit akarsz. A teljes bizalmat, őszinteséget odafigyelést. Elmondod a gondod, megkapod a támogatást, megnyugszol. Majd újra és újra beleütközöl, hogy semmit nem tudsz ebben az állapotban velem kezdeni. Most kiderült, hogy még barátként sem.

 Nem igazán tudom mit gondolsz egy barátságról. A bartátságot is kell ápolni. A barátságnak is kell az együtt eltöltött minőségi idő. Minél többet teszünk bele annál tartósabb. Talán ezért tartanak örökké a középiskolai barátságok. Az erre a szerepre már érett emberek rengeteg együtt töltött idővel egy életre megteremtik az alapot. Utána már évek is eltelhetnek két beszélgetés közt, az alap beton erős. De a "felnőtt" életben megismert emberekkel ez már nincs így. Ott vagy táplálod tudatosan vagy elvész... Te a "barátságunkat" az én érzelmeimre és az égből kapott természetes kapocsra akarod építeni. Ez jó alap lenne egy párkapcsolathoz, de ahhoz Te is kellenél. Régen a Budaörsi úton volt egy kevés minőségi időnk. Azok az öt percek, a fagyizások, palacsinta evések céges összejövetelek egy minimális alapot adtak, hogy az érzelmeim mellett barátként is létezzek. De Vecsésen a közlekedést leszámítva minden rosszabb... Itt semmilyen alap nincs és Te nem is akarsz ezzel bajlódni.

Miután újra megszereztél, már nem akarsz több energiát és időt belémfektetni. Megkapsz, majd megnyugtatod magad, hogy befeszülök és emiatt jobb ha elengeded a dolgot, mert Neked így már kényelmetlen. Ráadásul Nagyon is tisztában vagy azzal, hogy mit érzek és kis gondolkodással és empátiával mindent tudhatsz Rólam. Én teljes őszinteséggel és nyíltsággal fordulok feléd, amit tőled sosem kaptam még meg. Mindent elmondtam már és ezek a gondolatok sem újdonságok. Ráadásul a korábbiakhoz képest most nyíltan vállaltam a barát szerepét, bármennyire is fáj ez nekem. Tudod a feltételeket és elmondtam a kéréseimet ez ügyben. És elfogadtad. Vannak néha nekem is rossz napjaim, amikor az érzelmeim meggyötörnek. Nem vagyok hülye és vak sem, ráadásul egy gesztusod mindent elárul. Igen vannak napok amelyek jobban fájnak és "kiborítanak". De utána kisüt a nap, mert akarom, hogy kisüssön és tudom, hogy a fogadalmam ezzel jár... Nem hiszem, hogy túl nagy "kérés", hogy ezt Te is toleráld. Nem érzem, hogy ez a barátság rajtam múlna. Még csak azt sem várom, hogy Te kezdeményezz. De a legapróbb javaslataimat is magadban kukázod. Elkened egy "majd meglátjukkal" csak hogy ne bánts meg, de már akkor mindketten tudjuk, hogy mi (nem) lesz mikor még ki sem mondtad. Mindenre és mindenkire van időd, de rám szinte sosem.

Mikor szóban beszéltünk sok mindent elmondtam. Sajnos már a vázlatot is töröltem így nem tudom teljesen felidézni. Viszont a fontosabb gondolatok megvannak. Sokáig már nem teheted meg, hogy széttéped a lelkemet és csak azokat a részeket használd, amire szükséged van. Mert most is azt teszed. A Te elképzelésed, hogy úgy viselkedjek mint egy rég vágyott minőségi szerszám. Meg kell szerezni, mert kell a mindennapokban. Nagy segítség és jó vele megoldani a problémát. De utána betesszük a dobozába. A jó szerszám nem megy tönkre a sötétben és nem kell olajozgatni csak elővenni és használni. Ott és akkor mikor szükség van rá.

Jelenleg bennem ezt látod. Egy kutya már törődést igényel az már macera. Egy kutyával foglalkozni kell egy kutyára időt kell szánni. Egy kutyát nem lehet egyik pillanatról a másikra ignorálni, ha éppen nincs kedved hozzá. Illetve lehet de annál szemetebb dolog szerintem nincs, mint megszelídíteni, magadhoz láncolni, majd időről időre eldobni egy állatot... Közös ismerősünk kérdezte, hogy feltűnt-e már nekem, hogy Te csak a bajban keresed a társaságomat? Azt hiszem nálam senki sem tudja ezt jobban, de ragaszkodom hozzá, hogy nem vagy rossz ember. Nem szívatsz csak fogalamd sincs mit művelsz. Talán kicsit önző vagy... És nagyon remélem, hogy nem csak a birtoklásról szól ez a Részedről. 

Nem tisztem tanácsot osztani. De most leírom, hogy mit tehetnél. Ha nem látsz halványan sem közös utat köztünk bármikor a jövőben, engedj el! Vegyél egy nagy levegőt és tartsd magad hozzá. Ne akarj tudni Rólam! Hosszú ideig, évekig vagy örökké. Én nem foglak keresni, elbújok a falaim mögé. Vállald be, hogy megszivattál és kihasználtál valakit, aki talán többet érdemelt volna. Nem számít, hogy szándékos volt vagy nem. Bár Te mondtad, hogy Nálad a dolgok nem csakúgy történnek...
De ha látsz valamilyen minimális esélyt a közös jövőre, fogadd el a a pár oldallal korábban tett ajánlatom. Tudok Rólad mindent. Fogadd el és tegyél a barátságunkért és azért a pici esélyért, még akkor is ha nem jön magától. Akarj megismerni! Semmi lehetetlent nem kérek csak annyit szeretnék érezni, hogy több vagyok a szemedben a fészerben lévő fűnyírónál. És ez szavakkal nem megy...

Csak a barátságról beszélek amit Te szeretnél. Megmenteni szeretném és esetleg fejleszteni. Elfogyott a témánk. Igy ez csak haverkodás, de abba hogy fér bele a lelkizés. És nekem sem fér bele. Látni szeretném, hogy miattam (ezt értsd úgy pl., hogy velem valami közös programon) is olyan vidám és boldog tudsz lenni mint két ezer forint diszkontnak a pipaboltban.  Nem kellenek ígéretek és válasz sem. Gondolkodj rajta! Engem ideköt a fogadalmam amit magamnak tettem és pontosan tudom meddig tart. így is ellehetünk, de jobb ha tudod mit gondolok.

2021.07.09 Péntek

Nehéz megállni, hogy írjak ide. Főleg olyankor nehéz, ha "nem vagy". És most ismét nagyon távol kerültél még "barátként" is. Igazából hosszútávú cél, hogy ne ide, hanem Neked személyesen meséljek vagy sehogy és tanuljak meg egyedül létezni. Tulajdonképpen most is az visz rá, a billentyűzet koptatására, mert vasárnap indulok és nem vagyok nyugodt. Ezért csináltam hülyét magamból ismét csütörtökön, és ezért írok most is. Ha az aktuális gondjaimat nem tudom megosztani, legalább a Veled kapcsolatosakat lerakom itt, hogy ne cipeljem magammal a motoron.
Kicsit megleptél, hogy Te semmi furcsát nem tapasztalsz a levegőben. Nem tudom eldönteni, hogy igazat mondtál vagy nem. Ha igen az azért felvet pár kérdést. Mindegy, én nagyon feszült vagyok hetek óta. Rengeteg problémám adódott az élet sok területén. Mindamellett történt sok jó is, amit jó lenne elmondani. Nagyon nagy szükségem lenne Rád! Nyilván csak a válladra gondolhatok, a barátságod és a megértésed mellé. A sors fintora, hogy mikor nekem van szükégem támogatásra, már ismét eltávolodtál. Nem Te vagy az egyetlen, kifejezetten egyedül érzem magam.
Nem hiszem, hogy képzelődöm. Hetek óta érzem, hogy ismét elmúlt a "varázs". Nem volt véletlen, hogy kierőszakoltam a "randit" és elmondtam a félelmeimet. Nem értetted és nem is tudtál semmit kezdeni a dologgal. Illúzióim nem voltak, de azért reménykedtem... Te mondtad, a gondolataid 90%-a ő, a többin osztozik a családod a munkád. Én is voltam így, vannak fogalmaim.
Nem csak én látom, még te mondtad, hogy Attila is tudta, ha baj van mert nem sültek a sütemények.... Én ezer apró sütemény elmaradásából érzem, hogy most még "barátként" is terhes vagyok. Persze jó eséllyel teljesen mást jelent ez a fogalom mindkettőnknek. Az a baj, hogy durván telitalálat a fűnyírós hasonlatom. A köztünk lévő bármiféle kapcsolat termosztátját mindig is Te tekergetted kedved szerint. Én meg hol öltözöm, hol vetkőzöm. Most öltözök... Kénytelen vagyok visszazárni ismét, mert másképpen megfagyok. Te régebben ezt befeszülésnek értelmezted és én kétségbeesetten kerestem magamban a hibát, de én mindig csak reagálok a helyzetre.
Gondolom vele minden rendben és "carpe diem" üzemmódban vagy. Mert "Budapest várhat, míg vége van a nyárnak". És az eufóriába nem fér bele egy hisztis-mártír "barát". Viszont én azért azt kérem, hogy ne égesd fel teljesen felém a hidat. Azt hiszem kivételesen közösek az érdekeink (bár a csütörtöki megnyilvánulásod árnyalja )abban, hogy maradjon meg valami abból, ami egy hónapja még megvolt. Én szeretném nagyon. Nekem fontos lenne, hogy eljussak Veled az Útkereszteződésemig. Addig mint eddig is felajánlom a vállam a figyelmem és minden támogatásom, ha bármiféle gondod lenne. Csak hívnod, keresned kell. Tudom, hogy baromira egyoldalú a barátságunk is, de ezt meg kell szokni mert a mi kapcsolatunk soha sem volt egyenrangú. Szóval kérlek, ne keress azzal, hogy "beszélnünk kell"...

2021 Ősz

Nem számít mert amit ide leírok sokszor hetekig a fejemben van. És egyre inkább nem fontos sem a dátum sem az, hogy leírjam szépen és választékosan. De azért címszavakban úgy érzem fontos...

Tartok a "párodtól". Van a szemében valami ellenséges fény! Elhinném, hogy csak képzelődöm, de a tettek nem hazudnak. Mostanában nem egy alkalommal volt kifejezetten bunkó. Ebédnél DG. már letette a tálcáját mellém, mikor "Ő" javasolta inkább a másik asztalt.. Ez a kirívó eset, de a kisebbek nem egyediek. A féltékeny vad veszélyes és nem gondolkodik. Remélem nem indít bosszúhadjáratot ellenem...

Hetek teltek el amióta egyik pillanatról a másikra elvágtál mindent köztünk. Volt már ilyen, kibírtam és most sokkal jobb alapokról nézek elébe. A miértekre három vagy inkább négy válaszom van. Rákérdeztem, de kamuztál valamit arról, hogy senkivel sem beszélsz, de nyilván nem hittem el. Az a fránya piros lámpa villogott..

Talán a leghízelgőbb, ha felismerted, hogy veszélyben vagyok nemmondjukkianevétmégittsemmertazértháthavalakiidetévedéslebukszmiattától. Jó lenne hinni, de nem hiszem. A második az inga. Kilengte, hogy nem vagyok hasznos számodra és Te elfogadtad. Hmmmm. A harmadik, hogy Ő nehezményezte, hogy beszélsz velem és kaptál valami ultimátumot. A negyedik, hogy elgondolkodtál azon amit mondtam. Már tudod, hogyan mérem az embereket, köztük Téged. Rájöttél, hogy a sok hadova a barátságról, meg arról, hogy fontosnak tartasz semmit sem ér. Talán bevallottad magadnak, hogy nem kellek, talán magadtól jött az érzés, hogy nem vagyok a hasznodra. És megértem, hogy bosszantó egy olyan ember társasága, aki jelentéktelen számomra viszont átlát rajtam. A legnagyobb ellenségek nem azokból lesznek, akik bántottak, hanem akiket mi bántottunk meg....

2022. február eleje

Elértem az útkereszteződéshez és sajnos hiába hittem abban a minimálisan sem létező esélyben. Nincs más lehetőségem, mint amit hónapokkal ezelőtt leírtam. Elvágom a szálakat. Lassan egy hónapja tart ez az új éra. Nem tudom értesz-e ebből valamit igazából nem is akarok tippelni sem. Sokáig ide sem akartam írni, mert nem akarok felesleges energiát fektetni egy nemlétező dologba. De magamban beszélek hozzád és ez nem jó. Írok, hogy ne bennem legyenek a szavak. Nincsenek új gondolataim, semmi olyan amit korábban nem fogalmaztam meg. Ez a lezárás sem kósza ötlet, régen bennem van csak a remény erősebb volt. Az áttörés az volt mikor megfogalmaztam, hogy annak vagyok igazán fontos, aki hajlandó kilépni értem a komfort zónájából.. 

Nem tudok a barátod lenni, a haverokat pedig nem igazán tudom megtartani. Azt hiszem mást jelent mindkettőnknek a barátság. Korábban már írtam asszem erről.. Hiába szeretnéd azt az állapotot, ami pár éve köztünk volt, de az nem barátság volt. Nem az volt mert, nem volt alapja és legfontosabb, hogy nem volt kölcsönös. Az az állapot egy hónappal ezelőttig Rólad szólt, mert én abban nem léteztem. Neked kellett valaki, aki 7/24-ben melletted áll és szó nélkül ugrik, ha szükséged van rá. Szó és feltétel nélkül Tied az ideje a figyelme, de ha kell az anyagi lehetőségei is. És ezzel semmi gond nem volt, míg a remény végtelen és tiszta energiával látott el. De a remény kihúnyt és a kapcsolat rákerült a mérlegre... Kétségbeesetten kerestem olyan helyzeteket és pillanatokat, amelyek Rólam szóltak. Csak rólam! Amikor kiléptél a komfortzónádból és TETTÉL valami Értem. Nem párként, barátként, emberként.. Valamit, ami nem illett a napirendedbe, amiből semmi hasznod nem volt csak értem tetted. Kaptam-e bármit amiből tudnom kellene, hogy fontos vagyok, csak egy picit is fontosabb vagyok bárkinél a szürke tömegből. Bármit, egy szelet csokit a születésnapomra bármit, ami rólam szólt. Valójában annak kellett örülnöm, ha nem felejtettél el felköszönteni!! Alig jut valami eszembe. Talán, amikor sok éve meghallgattál azon a varázslatos éjszakán, nemrég hazahoztál mikor nem volt autóm.. Minden más esetben Neked kellett valami, pont útba esett a dolog (Pl. mikor a vizipipa boltba mentünk..). A kevés közös programunkon is csak az utánfutód voltam.  Szar érzés meg kell hagyni. Szar érzés, hogy csak a vállam a csavarhúzóm és az autóm volt eddig értékes számodra. Klasszikus szerep egy apának, de én nem az apád akartam lennire és szerencsére nincs is szükséged.  Azon gondolkodom érdeket-e valaha, hogy ki vagyok? Kérdeztél-e a hobbijaimról vagy csak arról, hogyan telt a hétvégém. Újabb nagy igazságot találtam. Ha valaki maximum csak arra kíváncsi, hogy milyen a párkapcsolatom és nem érdekli a munkám a hobbim azt nem érdeklem igazán. Lehet leegyszerűsítem a az elmúlt éveket, de annyira szívesen csinálnék egy "vetélkedőt", ahol a téma, hogy ki mennyire ismeri a "barátját". És én drukkolnék a legjobban annak, hogy ne nyerjem meg nagy fölénnyel... :( Szerinted az érzelmeim állnak a barátságunk útjában szerintem meg a leírtak. Ha holnap úgy ébrednék, hogy semmi nem rezdül irántad vajon kialakulna köztünk barátság??? 

Pár érzékeny dolog, amit még magammal is nehezen beszélek meg. Például mi táplálta a reményt bennem az utolsó pillanatig... Részben, hogy kerestél újra és újra. Pedig tudnod kellett min megyek át, mit érzek.
Más.. Nem ismertelek meg feledékenynek... Egyszer tudom, hogy mondtam neked, hogy rettegek a pillanattól, mikor elém állsz a pénzes borítékkal, mert addig hihetem, hogy lesz még legalább egy alkalom, hogy beszélünk egymással. Nem jött el a pillanat... Hidd el cseppet sem érdekel az a nyavajás pénz, ha most hoznád valszeg el sem akarnám fogadni vagy egy templomi perselyben kötne ki.  De így egy megkésett felismerés, hogy Te is tudsz feledékeny lenni és csak ez tartott eddig vissza az utolsó szál átvágásától. Ha nagyon mélyre sülyedne bennem a mutató majd átmegyek gyilkosan racionálisba és tudomásul veszem, hogy egy percedet sem adtad nekem ingyen és fizettem minden figyelmedért és kedvességedért, mindenért ami számomra jó volt!!...

Nem kerülgetem a szexet. Pedig az egyik legnagyobb félelmem, hogy hogyan értékeljem azt a néhány varázslatos alkalmat, mikor az enyém lettél. Vajon akkor mi vitt rá, ha most már semmi vonzalmat sem érzel irántam? Nem tudom és rettegek belegondolni... Hinni akarok a dolog tisztaságában úgy ahogyan anno én megéletem. 

Ahogy írtam a remény eltűntével mérlegre került a kapcsolatunk. Kérted, hogy legyen ugyanúgy, ahogyan azelőtt mielőtt elmondtam mit érzek. Nem lehet sajnos, mert a barátságnak alap kell. Nyaralások, bandázás közös tevékenységek együtt jóban-rosszban. Az nevezem barátnak, akinek a neve felmerül, ha segítség kell. Ha most megkérdezem magamtól, hogy bármi bajbajban most vagy bármikor hívtalak volna, kértem volna-e a segítséget a válasz sajnos nem. Kevés barátom van, de tudom az mit jelent. Mi nem építettük a barátságunkat. Jött a semmiből valami nagyon felemelő dolog. De az üzemanyagot nem egyenlő arányban adtuk. Jórészt az én reményem tette bele helyetted azt, ami a közel egyenlőség látszatához kellett... És ez eddig semmi problémát nem okozott örömmel és számolatlanul öntöttem az üzemanyagot mert végtelen forrásról van szó. De az eszem már jó ideje ellenzi az esztelen pazarlást. 

Nincs bennem harag irántad!  Most is vallom és hiszem, hogy nagyon jó páros lennénk óriási potenciállal. Amit kaptunk "valahonnan" az ennél sokkal többre lett volna hivatott.. vagy a világ legnagyobb szivatása volt. Tudatosan tartom magam a korábban megszabott utamhoz. Itt most nincs helye az érzelmeimnek. Hosszú ideje uralkodott a szívem, de ennyi és nincs tovább a kudarcra nincs mentség. Nem mondom, hogy könnyű, mert nem az, de bármi ami a kötelezőnél több köztünk csak elhúzza a szenvedést. Egyszerűen nem akarok már semmire energiát pazarolni, aminek nincs értelme. Mert melletted minden energiát emészet. Mikor a kedvedért színlelem, hogy nem érzek irántad semmit, ha kitartóan a szemedbe kell néznem a dekoltázsod helyett, ha percenként várom hiába, hogy írj vagy üzenj. Vagy csak kétségbeesetten, de tűzzel és vassal próbállak száműzni az álmaimból... Néha érzek késztetést, hogy megszólítsalak vagy engedjem, hogy kialakuljon köztünk beszlgetés. Csakhogy, ami Neked röpke szórakozás üres perceidben amiután elfelejtesz és mást szórakoztatsz, én veled maradok. Míg a Te gondolataid napokig-hetekig nem szállnak felém, én nem szabadulok Tőled napokig. Energia-energia-energia.

És akkor a hogyan tovább... Sok időm volt gondolkodni. Szerintem az érzelmi skála nem egy egyenes, hanem kör. a két végén homályos a határ a vak szertetet és a mérhetetlen gyűlölet között. A történelem tele van olyan meghasonlott emberekkel, akik átlépték a határt és a gyűlöletük erőt adott és hősök lettek. Én sosem akartam hős lenni és nem is fogok azzal könnyíteni a dolgomon, hogy átlépem azt a bizonyos határt. Azt viszont el kell mondanom, hogy a legnagyobb fájdalmat mindig az okozta, hogy Te nagyon sokszor a kör másik oldalán álltál, ahol a teljes közöny lakik.. 

Rengetegszer villogott a piros lámpám, ami értetlenséget és zavart jelentett a számomra. Eltérést a szavaid és az általam érzékelt, nem hallható és látható információ között. És talán ez pont annak a definíciója, hogy az őszinteség is sokszor egyoldalú volt.  

Ami miatt mégis szóba kerülhet a "hogyantovább"... Egyrészt gyűlölöm a végletességet, így sosem mondom, hogy sesem. Persze nem reménykedem és elveszett a jövőképem Veled kapcsolatban. Sok szempontból megingott a hitem, amiben hittem évekig. De van valami, amit nem változott. Talán csak az önbecsülésem maradékát védem, ha nem akarom elhinni, hogy csak szimplán kihasználtál. Azt hiszem ezzel a véleménnyel egyedül vagyok, de tartom magam hozzá. Hinni akarom, hogy láttam Benned a gyémántot. És ott van a szeretet, ami időtlen és akkor is megmarad, ha adott esetben többet nem látlak. Ez megérti, ami most történik és nem követel semmit. De ott van érzem és sajnálom, hogy semmit sem építhetek rá.

Azt kérdezted, hogy el tudom-e képzelni, hogy te füttyentesz és én nem ugrom. Ezentúl nem ugrom a füttyentésre. Valószínűleg mindig lesznek a jövőben melletted olyanok, akik ugranak.

2022 február 19.

2022 március 8.

Nem számít a dátum 2.

Már nem emlékszem mikor is voltam Nálad beszélgetni. Szerda volt kb 1 hónapja. Elmondtam a fentieket sőt annál többet is, olyasmit amit nem volt időm ide leírni. Már nem is pótolom, minek. Működik, hogy amit elmondtam már nem feszít. De eltelt egy hónap és jönnek az új gondolatok. És ismét írok, mert nem akarom elvinni a síelésre. Talán szerencsének is nevezhető, hogy azóta rámszakadt a meló. Gyakorlatilag a hétvégéimet és az estéimet is itt bent töltöm. De legalább addig sem Veled vagyok elfoglalva, mert valójában sokszor elérnek a gondolataim. A legtöbbje jön-megy és nem kerül ide, de van amit le kell írjak, mert rendszeres és kísért.   

Ott voltam Nálad. Máig sem tudom, hogy jó döntés volt-e. Volt bármi értelme? Beszéltem mindenfélét gépiesen. Jól ismert gondolatok voltak nagyon nem is kellett keresnem a szavakat. Kavargott bennem mindenféle, jöttek tőled is azon a bizonyos nem kontrollálható csatornán.. És beszéd közben valami egész más járt a fejemben miközben néztelek. Tudod, azon gondolkodtam vajon kinél és hol jársz. Vajon számolod a perceket, amíg ott rontom a levegőt? Vajon érzel bármiféle veszteséget, hiányt vagy csak dühös vagy azért a néhány jövőbeni "kellemetlen" pillanatért amit okozok neked? Tényleg csak ennyi maradt? Tulajdonképpen valami érzelmet szerettem volna látni a szemedben. Valami érzelmet amit én váltok ki. Azt hiszem volt ilyen korábban is, és akkor még annak is örültem, ha sikerült feldühíteni. Mindig a közönyösséged volt a legrosszabb és talán az fájt a legjobban. Mert óriási volt a konrtaszt a közöny és aközött a néhány csodás pillanat közt, mikor ezt  nem éreztem. 

Jó volt látni a kutyusod utoljára! Bár talán kár volt korábban megszeretni... Próbáltam magammal nagyon sokáig elhitetni, hogy kicsit több vagyok a számodra mint a szürke átlag és ezt szavakkal Te is párszor erősítetted. És most a kutyádtól kaptam némi "kárpótlást", mert ő tényleg örült nekem. Tudom-tudom kölyökkutya, aki mindenkivel játszik és mindenkinek csóválja a farkát. Ettől függetlenül azt hazudom magamnak, neki ott és akkor különleges vagyok még annak ellenére is, hogy szogalmasan mondogattad, ne érezzem a helyzetet egyedinek.  

Anno megkötöttem az alkumat magammal és tartom is. Sajnos egyelőre semmilyen más utat nem látok. Érzésre szinte ugyanaz, mint korábban annyiszor, ha időlegesen nem volt rám szükséged és néha hónapokra ignoráltál. Én semmi különbséget nem érzek. Ugyanúgy hat rám, ha találkozunk, ugyanúgy utálok közönyösséget tettetni. Ami változott, hogy akkor benne volt a pakliban, hogy ha úgy tartja kedved megtörheted a csendet. Most én csaptam be az ajtómat. Ez az ajtó nehéz és nehezen záródik és ebből adódóan nehezen is nyílik. Kétlem, hogy valaha is eszedbe jutna azzal fárasztani magad, hogy megpróbálj benyitni vagy akár csak kopogni. Nem volt soha és sajnos a jövőben sem hiszem, hogy lesz akkora motívációd, hogy megpróbáld. 

Ettől függetlenül van a lelkemnek egy darabja, ami kiírthatatlanul a Tiéd. Ezt a részt már nem tudom eltávolítani, csak a szívemmel együtt szűnik meg majd létezni.. Megpróbáltam küzdeni ellene, de nem győzhetem le. Amit tehetek, hogy nem engedem táplálékhoz jutni. Éhen nem tud halni, de ha elég gyenge kevesebb energiámba kerül kezelni. De kezelnem kell, legyen az pár sor ide, vagy egy alku, egy ígéret amivel elcsendesíthetem. Mint írtam az eszem tudja, hogy az az ajtó már nem fog soha megmozdulni, de a lelkem tudni akarja, mi lesz ha mégis. Rendben teszek egy ígéretet, mert egyrészt soha nem mond, hogy soha, másrészt ha visszanézek az elmúlt pár év kirakósára a kép számomra nem teljes. A hűvös logikának ugyan tiszta minden, de érzem, hogy van pár darab, amelyeket nem tudok sehová sem tenni és a piros lámpám is nagyritkán felvillan. Szóval az ígéret... Azt hiszem van akkora bánat és öröm, van olyan élethelyzet vagy eltelhet annyi idő, hogy kinyíljon az ajtó. Én megszoktam és napi szinten gyakorlom az érzést, hogy hiányzol. Még a jelen helyzetben és minden látszat ellenére is sokkal fontosabb vagy nekem mint én valaha voltam Neked. Ha igazán szükséged lenne rám biztos vagyok benne, hogy nem fogok közömbös maradni. Nincsenek bonyolult feltételeim. Ha ott és akkor azt érzem, azt látom a szemedben, hogy nem csak unalomból keresel, nem csak azért mert a P betűnél nyílt ki a telefonkönyv, hanem mert ott és akkor ÉN kellek legy szó bármiről is, akkor nem fogok gondolkodni... 

Nem számít a dátum 3. 

Szándékosan nem akarok azzal foglalkozni mi van Veled. Mondanám, hogy nem is tudok Rólad semmit, de ez nem igaz. Az "A" csatorna, ha akarom, ha nem nyitva van. Ha elmész mellettem vagy leülsz mellém kéretlenül dől az "adat". Erősen szorítom magam arra, hogy ne értelmezzem. Olyan ez mintha a konyhaasztalra kiborítanám egy étel összetevőit. Ránézek és érzem, hogy jó eséllyel mit lehet ebből főzni. De erősen ellenállok, hogy akár gondolatban is nekiálljak főzni.

Ettől függetlenül az élet nagy rendező. Nemrég szembejött egy folytatásos cikk a neten. Egy hölgy írt az életéről, döntéseiről. Ha nem lenne a szerző saját bevallása szerint 48 éves, azt mondanám Te írtad. Zavarbaejtő a dolog. Ilyen lennél? Ha feltételezem, hogy igen, akkor azért olyan nagyot semmiben sem tévedtem. Amit tudok Rólad az Nagyjából megegyezik a leírtakkal. Még a szereplők is nagyrészt azonosak. Megtaláltam benne magamat Mr. Megbízhatót.. Még a kezdőbetü is ül.. :) Ilyennek látsz vajon? Ez lennék én? Sokat nem tévedtem "a kivagyokénneked" kérdésemre adott válaszaimmal, de azt azért nagyon erősen kétlem, hogy napi szinten eszedbe jutnék.
Egy rész megmaradt: "Az álmaim összeomlottak. Feladtam a normális családról szőtt elképzeléseimet. Élni akartam, mégpedig jól! És ezt addig kellett megtennem, ameddig még bármelyik férfit megkaphattam. Nekem kevés egy Opel Astra. BMW-t akartam és csillogást. Reméltem, hogy az fényt gyújt a bensőmet átjáró sötétségben." Vajon Rólad szól? Sok év múlva te is inkább már az Astrát választanád a megbízható sofőrrel?... 

Nem számít a dátum 4.

Frusztrál a saját fogadalmam. Azt hiszem nincs nehezebb attól távolságot tartani, akihez a legközelebb szeretnénk lenni.. Napi szinten átfuttatom a gondolataimon, a lehetőségeket.. De minden alkalommal az jön ki a legjobb verziónak, ami most van. Ennek a dolgnak sokkal egyszerűbbnek kéne lennie. Már nincs találgatás, rideg tények vannak, de nem segítenek! Vagy miért nem segít az idő? 

Ismét (túl) sokat jársz a gondolataimban. Én azt hittem, a korábban leírtak elegek lesznek, hogy az agyamba beégett szlogenedet -Már nem kellesz, már nem hiányzol- egy idő után én is ki tudjam mondani. De nem megy. Hiányzol. És igazából érteni akarom a miértet. Miért? Nyilván kézenfekvő és tulajdonképpen a legvalószínűbb válasz, hogy bolond vagyok. Elmebeteg, akinek mennie kellene vissza kezelésre. Lehet, de most adjunk esélyt annak, hogy nem így van. Akkor miért jutsz eszembe, holott azt hiszem mindent megteszek és Te meglehetősen jó partner van, ha a távolságtartásról van szó. Próbálom magamnak mantrázni, hogy egyedül vannak a gondolataim, mint már oly régen. Neked max. az a néhány kínos pillanatod van, amikor összefutunk (ha még egyáltalán kínosnak érzed).

Sosem kaptam semilyen önzetlen figyelmet, kedvességet vagy bármit. Még akkor is tudatosan szűrted a mondandód, ha véletlenül jött volna valami melegség. Amit kaptam olyan elenyésző, hogy inkább igaz rá a "Kivétel erősíti a szabályt.." mondás. Szóval ezek fényében miért? Mi van benned ami vonz? Mi nem hagy elengedni és megnyugodni? Talán az a plusz, amit csak én láttam? Ami lehet nincs is csak én képzelem? A kapcsolataid tuti nem látták vagy nem értették. Persze lehet ez csak az én szememben érték...

Valamelyik hajnalban az Ötödik elem ment a tévében. Ezerszer láttam, de a végén van egy mondat, ami most reflektált. Lilu kínlódik, hogy segítsen-e. Corben Dallas pedig győzködi és azt mondja, hogy fontos neki a lány. És akkor megkérdezi, hogy miért? Miért fontos? Mondja el! És Te azt mondtad, hogy kedvelsz és fontos vagyok... A kedvelést hagyjuk. Jól hangzik egy buliban első lépésnek, de ennyi idő után számomra inkább bántó. Miért vagyok fontos? Miért? Sosem mondtad el. Sokszor kértem, hogy mondj rólam valami, de mindig kitértél. Én ezerszer leírtam kit látok, Te sosem. Kitértél fáradtságra, munkára bármire hivatkozva. Ennyi idő után számomra ez azt jelenti Nem Fontos! 

2022 Április 22.

Régen volt. Annyi mindent leírtam már. Nem tudok újat mondani és nem is akarok. Attila temetésén mondták, hogy minél több a szép emlék annál nagyobb a fájdalom. Viszont ezek az emlékek fogják idővel a gyógyírt szolgáltatni, mert ezek velünk maradnak és erőt adnak, hogy feldolgozzuk a veszteséget. Tévedett, aki ezt kitalálta. Van amikor az emlékek mennyisége és a fájdalom mértéke fordítottan és nem egyenesen arányos. Ki tudja... Talán az emlékek minősége és nem a mennyisége fontos és meghatározó. Mert csak így van értelme.

Remélem jól vagy! Annyira szeretném hinni, hogy akárcsak egy pillanatra is, de ma az eszedbe jutottam!  

Nem számít a dátum 5. 

Én azt hiszem mindent megteszek. Járok emberek közé és ismerkedek. Téged pedig próbállak kizárni a gondolataimból. Túl kell lepni, túl kell lépni!! Valójában reméltem, hogy az univerzum is partner lesz a dologban. Megismerkedtem egy hölggyel, aki szintén szintén Zsuzsi. A története kicsit a keveréke a te és az én sztorimnak. Vele beszélgettünk és nagy vonalakban beszéltem Rólad. Kevesen nem nevetnek ki, mikor azt a csak általam érzékelt, hitt vagy beképzelt egyedi szálat említem, ami hozzád köt. Ő az egyike a kivételeknek. Ja és ő is rendesen beleásta magát az ezotériába. Ez eddig csak a köret, hogy érthető legyen, ami tegnap történt...

Minden oldalról egybehangzó vélekedés, hogy engedjelek el! Minden alkalommal előkerülnek a sablonok: "Nem az vagy aki hozzám tartozik, a szerepedet már betöltötted, amúgy is elég egyértelműen megmondtad". Azon kevesek akik elhiszik azt a pluszt, amit (valszeg csak én) érzek irígykednek, a többiek szánakozva kételkednek és (lehet jogosan) bolondnak tartanak.

Tegnap rámírt egy nő. Melindának hívják, de ez mellékes. Elnézést kért többször, hogy így ísmeretlenül zavar. A Zsuzsitól tudtakolta meg a nevemet, mert mondandója van. Összejárnak és megbeszélik az élet nagy dolgait ezotériáznak és itt hallott Rólam, illetve a sztorimról. Gondolom jól kibeszéltek.... Bevallása szerint gyakran "álmodik" és sokszor kap útmutatást és nem csak magáról, hanem ismeretlenekel kapcsolatban is. Ilyenkor, ha elég erős a sugallat és megteheti megkeresi a címzettet. Nos engem megtalált és csak át akarja adni... Három mondat értelmezzem, ahogy tudom... 1. Hatalmas ajándékot kaptam, ne akarjam eldobni. 2. Ne akarjam elengedni, mert nem fog sikerülni. 3. Nem higgyem, hogy egyoldalú...

Megköszöntem és megkérdeztem mit gondol a dologról. Nem mondott semmit. Nem akar beleszólni, az ő dolga annyi, hogy elmondja. Nagyszerű... Kábé úgy hatott rám a dolog, mint az tescós öreganyó a rózsával évekkel ezelőtt. De arra legalább mondhatom, hogy nem történt meg és csak álmodtam. De ez itt van leírva egy vadidegentől. Persze szólhat akármiről is, de egyelőre én csak egyféle értelmezést látnék, ha rávenném magam és a hozzávalókból megfőzném az ételt!. El tudom képzelni, ha ezt elmondanám milyen hűvös igyekezettel próbálnád bagatelizálni és megkeresni az észzerű magyarázatot...

Nem számít a dátum 6.

Nem vagyok ehhez elég erős. Sok időm és energiám van benne, hogy elfogadtassam magammal a tényeket. Elfáraszt, hogy a szívemet kordában kell tartanom, fáj elfordítani a fejem, ha meglátlak. Nekem nem megy olyan simán ezért baromi nehéz a közönyt színlelnem. Mentális tortúra magamban felülírni bizonyosságokat. Viszont más utat nem látok és ez végre egyszer egyezik az elvárásaiddal, a világ elvárásaival, a józan ésszel. Erre történik egy ilyen és fel akar borítani. Tele van a hócipőm, hogy nekem üzenget Valaki. Miért nekem?? Engem nem kell meggyőzni, illetve nem lehetetlen feladat.

Jobb lenne a helyzet, ha elmennék pizzafutárnak? Számít az a röpke pár perc a közeledben? Lehet. Azért magamnak bevallom, hogy hiába árad felőled az ellenszenv én szeretem az ebédeket, mikor egy asztalhoz sodor a sors. A jelenlegi keretek közt nincsenek szavaim és azt hiszem titkon te is hálás vagy, hogy ezt bevállalom. 

Nem számít a dátum 7.

Nagyon közeleg a másik évforduló is, és ebből az alkalomból ki akartam menni a "temetőbe". Nyílnak a tulipánjaim, amik sosem jutnak el Hozzád... Őrült vagyok belátom! Érzelmi szempontból ez az időszak mindig kicsit intenzívebb a számomra.  Talán ezért is volt kicsit váratlan, hogy elérhetetlenné vált napokra ez a blog. Volt egy üzenet amiben elnézést kérnek és mielőbbi javítást ígértek. Emiatt ismét elgondolkodtam, hogy miért is tartom fent. A vége úgy is az kellene legyen, hogy törlöm teljesen. De azt hiszem sajnálnám. Érzek benne értéket, bár jó ideje nem olvasom csak írom. Néha hetekig, hónapokig nem nézek feléje, néha mint mostanában gyakoribb. Írok ide, bár "értelmetlenül". Azelőtt amellett, hogy az elmondhatatlan gondolat és érzelemtömeget kiírtam és ezzel némi megnyugvást találtam, üzentem is. Üzentem, mert volt reális lehetőség, hogy elér. Most ez utóbbi már nincs én mégis itt vagyok... Úgy látszik bármi és bárhogy változik körülöttem egyelőre nem tudom ezt a minimális kontaktot elengedni. A való életben a realitás kökemény talaján állva sajnos nem látok fényt, így marad a virtualitás.

Hiányzol! Sok emberrel találkozom, sok új emberrel többnyire nőkkel. Már nem esik annyira nehezemre az ismerkedés. Az a gond, hogy tudom mit keresek. Azt hiszem azt az érzést, amit a kegelső pillanattól éreztem a közeledben. Nem tudom megfogalmazni, de azt hiszem ez a feeling előbb volt sokkal, mint az első beszélgetésünk. Velük "azonnal" mehet a csevej, és ha lenne az a "hűha" érzés gondolom észrevenném. Azt hiszem a legnehezebb ezt a fajta igényt elengedni. Egy anyagi visszalépésnél visszavesz az ember a luxusból. A világ nem dől össze ha az autó opel és nem béjemvé. Az is elvisz A-ból B-be. De ez azt hiszem ezt elengedni sokkal nehezebb.

Most ismét elérem a blogot, de van bennem egy érzés, hogy lehet jobb lett volna, ha összedől végleg. Akkor helyettem más hozott volna meg egy döntést, amely vagy helyes vagy helytelen. Abban biztos vagyok, hogy újra nem regisztráltam volna és docx fájlt sem nyitottam volna. Van itt valami fájdalmasan kedves számomra. Talán nem is olyan bonyolult a dolog, végül is ennyi maradt meg Belőled Nekem! Egy nagy halom halott szó. És ugyan nem tőled kaptam, de köt hozzád, talán nekem ezt kellene eltemetnem végleg és visszavonhatatlanul...

Szóval "visszajött" a blog, de a beállítások szétestek. Mindegy én már nem cicomázom újra. Ez már így is megfelel.

2022 Május 5.

Ritkán merem előszedni az emlékeimet erről a napról, de ha előkerül sokszor gondolkodtam már, hogy minek is az ünnepe ez. Túl profán és szánalmas lenne, ha pirosbetüvel írnék egy jó d..ást a naptárba. Uhhh nagyon fáj ezt így leírni, de kell a kontraszt. Most végre azt hiszem megvan valami válasz féle. Kellett hozzá az a sok minden, ami az elmúlt hónapokban lejátszódott bennem. Úgy mint Pán Péter, én is kétségbeesetten keresem a szép emlékeket. Neki a repüléshez kellett, én csak lépni szeretnék párat. Ritkán veszem elő ezeket a szép képeimet, mert egyrészt nagyon kevés van belőlük, másrészt ennyi év után is nagyon felkavarnak. Viszont talán ezért is nem piszkolódtak be. És talán most már tudatosan nem engedem, hogy bármit rákenjen az elmém gyilkosan racionális sötét oldala. Valamit meg kell tartanom olyannak, ahogy akkor megéltem. Egy röpke pillanatra hinnem kell abban amiben akkor hittem, kell valami szép kell valami kivétel!! Hinnem kell valamiben, hinnem kell, hogy megtörtént... Talán egyszer ez a néhány képfoszlány változik át gyógyírré. Megtarthatom a tiszta szépség napjának. Egy napnak, mikor nem kérem számon magamon az őrületet. Amikor a belsőmben titkolt, szóba nem önthető és sajnos át nem adható érzésekhez és gondolatokhoz képeket tehetek. Amikor megengedem magamnak, hogy a valóságot kizárva lapozgassam a cseppnyi album néhány oldalát. Amikor egy pohár ital mellett olyannak láthatlak, amilyennek még soha nem látott és nem is fog senki. 

 2022. Június 2.

Valamit írnom kell. Valamikor.... Tudom, hogy nem úszom meg, de megpróbálok "válogatni" talán, ha néhány lájtos dologot kiteszem, akkor elfeljtem a többit. Túl sok minden borult be az ablakon. Tegnap lavina volt ahhoz képest, ahogy ezek a dolgok csordogáltak. Intenzív volt nagyon és tulajdonképpen hálásnak kellene lennem, hogy lekevertél tegnap. Így egy picit kisebb a szemrehányás magamnak, így is túl sok gondolatomat megosztottam. Mindegy gombóc van azóta is a torkomban és nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ha éppen eszedbe jutok azt kívánod bárcsak lejjebb csúszna és végre elakadna...

Óriási a kontraszt a kedd esti és a tegnapi felém mutatott lényed közt. Bárcsak látnád magad, ahogy az alkohol szépen elkezdi leoldani azt a görcsös burkot rólad. Döbbenetes, ahogy változik a tekinteted, döbbenetes ahogy pár pohár után a színésznőből lassan ember lesz. És hirtelen emberként tekintesz pl. rám. Nyilván ez rám is vonatkozik. Imádom jól érezni magam, imádok olyan lenni aki vagyok belül. Persze nem merem azt mondani, hogy ugyanolyanok vagyunk. Nincs szükségem még egy gombostűre a wodoo figurámba. Mondjuk szerintem hely sincs már rajta túl sok... 6 dl bor kell ahhoz, hogy ha szóban nem is, de legalább egy pillantás erejéig kedves légy velem. Istenem! Mennyire jó volt az a pillantás! Mennyi sebre gyógyír!!

Az egyik ok, hogy elmentem kedden, hogy kiderítsem kinek jutottam eszébe. Meglepett a válasz, bár a minimum a jóváhagyásodra szükség volt. Aztán éjjel a miért kérdés jött. Most ez nehezebb volt, mert korábban azonnal férevezettem volna magamat, most nem tettem így a kérdés függőben maradt. A szokásos frásztrámhozó "beszélnünk kell" csak hab volt a tortán. Két valószínűtlen válaszom maradt a témát illetően. vagy a kölcsön jutott eszedbe vagy azt a kedves pillantást szóba akarod foglalni. Nyilván ez utóbbi értelmetlen, de hátha észrevetted, hogy jól éreztem magam, talán észrevetted, hogy az én maszkom is kicsit átlátszóbb. Talán értékelted magdban és pár szóban... Áh, így leírva még bénább és valószínűtlenebb, ráadásul ezek miatt nem aggódnál. Így maradt a papírforma, ami bejött. A "beszélnünk kell" továbbra is negatív dolog, számonkérést, lebaszást és elutasítást jelent. 

Az aggodalmad jogossága nem megkérdőjelezhető a te szemszögedből, és kívánom, hogy egyszer csak a töredékét lásd és értsd meg abból ami vagyok. Valószínűleg nem aggódnál. Egyszer a szememre hánytad az empátia hiányát. Tegnap kaptam belőle a csak általam hitt csatornán. Nem kértem, de kaptam és még sok egyebet, de túl tömény... Hosszú ideje nem történt meg, de most pótolva lett minden. Ráborult a frissen rakott falaimra. Nem akarom, hogy értelmes egésszé álljanak össze, nem akarom a fájdalmaidat, mert Téged sem érdekel az enyém. Nem akarok belefolyni az életedbe. Nem akarom kiváltani ismét a gyűlöleted nem akarom hízlalni az ellenszenved, tudom, hogy ezt a fajta "intimitást" tőlem nem tűröd. Nem kellene, hogy érdekeljen mit gondolsz!! De most érdekel. Pedig szívesen leírnám, hogy szerintem ez a dolog mennyire túl mutat azon, hogy én hazudok-e valamiről vagy sem. Mennyire nem az a valódi kérdés, hogy hiba volt-e nekem anno elmondanod. Vajon milyen mélyre száműzted az igazságot, hogy a hiba nem ez volt... Abban a helyzetben talán ma is én jutnék eszedbe. Hagyjuk, fuldoklok a gondolatokban. Azt hiszem örülnék és az emberek nagy része is így tenne, ha lenne nekik vagy nekem valaki, mint én neked! Tudod! Az az ellenszenves bosszantó idegesítő figura, akire minden rosszat rá lehet vetíteni és nem fog rajta...

Abbahagyom! Nem akarok ismét kéretlenül tükröt tartani! Nem tudom mi a jobb. Ha leírom jó helyen van itt és nem feszít. Viszont a kész mondatokat könyebben elmondom, ha úgy adódik. Vagy hagyom kavarogni és bízni benne, hogy az erdélyi szél kifújja belőle. Igazából mindegy. Időt és energiát fordítok rá, valamit amit megint csak nem kapok vissza. 

2022. június 14.

Álmodtam Veled és nem is egyszer. Talán ez már sorban a negyedik éjjel, hogy "meglátogatsz". Nincs jelenősége csak le kellett írnom. 

Majdnem rádírtam, hogy nincs-e kedved elszívni egy cigit... Velem. Csak jött egy érzés és piszok erős volt. Minden értelemnek ellentmond és tulajdonképpen beszélnivalónk sincs. Nem illik bele semmibe nincs értelme és realitása. Csak szótlanul lenni...

Mostanában néha elővesz az a régi ittvagy érzés. Régebben azzal magyaráztam, hogy eszedbe jutok olyankor. Most ez már nem opció sajnos. Érdekesen intenzív időszak ez megint...

 Te tudtad, hogy van közös képünk?

 Vajon most kellene egy hatalmas pofont lekennem magamnak? Vagy csak engedjem kicsit szabira az eszem? Mert most jól esik kicsit bolond lenni... Egyszerűen csak jól éreztem ma magam. 

2022. július

MisiMókus bulija után vagyunk. Furcsa, ráadásul nem tudom, hogy mi furcsa. Valamit írnom kell, de kivételesen nem a korábban annyiszor érzett belső feszítés hajt. Mindegy. Írom, amit meg tudok fogalmazni.

Nagy élmény volt a közös project, legalább is számomra. Mindíg is meg voltam és most is meg vagyok győződve arról, hogy jó csapat vagyunk/lennénk. Tudunk egy irányba húzni és ez nem egy alap dolog mindenkivel. Nyilván pár kép egymásra dobálása nem egy hatalmas valami, de azt hiszem ez esetben túllátok az elfogultságomon. Ha két szóval kéne jellemeznem a közös ténykedést, talán a gördülékeny és magától értetődő (természetes) lennének. Élveztem minden percét, motivált.

Nem mondhattam el, hogy milyen gyönyörű voltál péntek este. Talán nem is miattad... És örülök, hogy hazavitettem magam. Az alkohol többnyire megajándékoz néhány pillantással. A nagy igazság, amit a múltkor írtam az álarcod elolvadásáról.... 

Valamit írnom kell.. Sokszor éreztem már ugyanezt. Eddig minden ilyen esetben csak elkezdeni volt nehéz és a szavak szavakat szültek. Most erős a késztetés, de ami bent van (mert azért van) nem akar mondatokká formálódni. Furcsa. 

Azért azt nem mondom, hogy nem derengenek címszavak... Néha nagyon erős a régen nem tapasztalt "ittvagy" érzés. Csakhogy nem lehetsz itt. Szeretném hinni és régen kábítottam is ezzel magamat, de valószínűleg tévedtem. Szeretném nagyon, de most kb. úgy élem meg, mint mikor egy elhunyt szerettünkkel kapcsolatban kívánjuk, hogy bárcsak...

Kavarog valami visszatekintés, értékelés az elmúlt fél évről. Több mint fél éve dőlt el a dominó és lépett életbe "a protokoll" 

Nem tudok mit kezdeni Melinda három mondatával. Sem a racionalitás oldaláról, sem az (meg)érzéseim felől nem stimmel. Vagy a saját gyakori álmaimmal... Furcsa, de nincs bennem háború. Mintha az elmém és a szívem elbeszélnek egymás mellett. Furcsa, de tulajdonképpen nem is nagyon kellemetlen állapot. 

Vagy írjak, a jelenről, amivel kapcsolatban homokban a fejem? Valami más mint bármikor korábban. Bennem mindenképpen. Fura, hogy nem zakatol semmi a fejemben. 

Nem zakatol továbbra sem semmi, pedig volna miért... Talán mert a homokban nem tejed a hang és nem jut le a fény :D Viszont van ami nem változik. Továbbra is nagyon jó a közeledben lenni! 

2022.július18

Tegnap motorozni voltunk. Jó hogy ma átküldted a képeket, így legalább kénytelen vagyok elhinni, hogy megtörtént.. :) Ha az eszembe jutó szavakat kellene sorolnom a tegnapi napról a meglepődés az egyik. Igazából a platánsorban hittem el igazán, hogy az egész megtörténik. A másik egy idézet pár sorral korábbról: "Ha két szóval kéne jellemeznem a közös ténykedést, talán a gördülékeny és magától értetődő (természetes) lennének." Én nagyon élveztem minden pillanatát. És nagyon örülök, hogy Te is pozitívan nyilatkoztál!

Szóba került az a febriári beszélgetés... Tudom ez a helyzet látszólag nagyon távol van attól amit akkor mondtam. Én azt hiszem ott és akkor túl sok választásom nem volt. Ha nagyon belegondolok a szavaimat Neked címeztem, de jó rész tulajdonképpen magamhoz beszéltem. Lehet nem kellett volna elmondanom, talán feleslegesen "rúgtam beléd", lehet fizikailag ott voltál csak ott, de közben mozit néztél. Nem tudom, de nem is számít, nekem szükségem volt arra, hogy elmonjam. Szükségem volt néhány sarokkőre, amit leteszek és nem mozdítok. 

Homokban a fejem, vagy tekintsük nyári szabadságnak. Napi szinten teszünk olyat, amiben benne van az esély, hogy baj lesz belőle. De időről időre megtesszük, mert egyszerűen jó. És nekem jó a közeledben, nagyon jó. Egyszerűen nincs magyarázat a miértre. Nem töprengek azon, hogy miért mész bele a "játékba". Inkább csak örülök neki. Bármelyik nap meghalhatunk és akkor kimaradt volna a tegnapi csodás nap. Simán lehet, hogy ez volt az utolsó, de akkor ismét gazdagabb lettem szép képekkel. Óvatosan kérdezgetlek, mert valami híresség mondása, hogy ne kérdezz olyat, amire nem akarod tudni a választ. Talán ez badarság, de most erre a badarságra van szükségem...   

Tudja az ég, hogy jó ötlet volt-e a mai kiruccanás. Furcsán léptél le, és ezzel adtál gondolkodni valót! De már elmúlt. Én jól éreztem magam meletted, de ez nem újdonság. Mindenképpen kellett, hogy lássalak az utazás előtt. A miértet nem tudom, de nagyon kellett. A péntekem is teljesen szabad egyedül leszek holnaptól. De az már 19-re lapot húzás ha abban bíztam volna, hogy akkor ráérsz...